A Széchenyi István hitelszövetkezet betéteseinek kártalanítása

2014. nov. 23.
A Széchenyi István hitelszövetkezet betéteseinek kártalanítása

Az MNB. 2014. november 15-i határozata alapján visszavonta a Széchenyi István Hitelszövetkezet tevékenységi engedélyét. A jegybank november 6-án tette közé engedély visszavonó határozatát, ez 8 nap elteltével vált hatályossá, ez a határidő szombaton lejárt. Ennek köszönhetően a Hitelszövetkezet ügyfeleit rövid időn belül kártalanítani fogják.

Mire számíthatnak az ügyfelek?

A jegybank határozata alapján a Széchenyi István Hitelszövetkezet működési engedélyét visszavonta. Az MNB. Közlése szerint megkezdődhet a hitelszövetkezet végelszámolása, vagy felszámolása a betétesek kártalanítása előtt. A hitelszövetkezet végelszámolását a jegybank által kirendelt felügyeleti biztosok rövidesen kezdeményezhetik. A betétessek kártalanításáról az OBA (Országos Betétbiztosítási Alap), gondoskodik, a jogszabály rendelkezése alapján 20 munkanapon belül. A hitelintézeti törvény alapján 100 ezer eurós összegig számíthatnak kártérítésre a jogosultak, betétösszegtől függően, ez jelenlegi árfolyamon több mint 30 millió forint.

A betéteseknek csak várniuk kell

Az érintett betéteseknek semmi tennivalójuk nincs, az OBA minden szükséges ügyféladattal rendelkezik és fel is veszik a kapcsolatot a károsultakkal. Hamarosan minden tudnivalóról és a kártérítésről is értesítik az ügyfeleket. A betétesek megnyugodhatnak, mivel a kártalanítás hamarosan kezdetét veszi és ezáltal mindenki megkaphatja a pénzét. A Széchenyi István Hitelszövetkezet tevékenységi területe Zala megye és környéke volt, betéteseinek száma mintegy 6 ezer főre tehető, de a hitelintézet piaci részesedése nagyon csekély volt. A magyarországi hitelszövetkezeteknek csak saját részjegy tulajdonosaik számára van lehetőségük betéteket gyűjteni és csak számukra nyújthatnak alapvető szolgáltatásokat, így ügyfélkörük behatárolt.

A cikk alatt lévő zöld gombra kattintva kitöltheti az űrlapot és mi ezt követően segítünk Önnek jó hitelhez jutni!

Töltse ki ajánlatkérő űrlapunkat, csak 3 lépés az egész!
Kérje ingyenes árajánlatunkat!